Talán nincs még egy olyan alakja a magyar irodalomnak, mint Tormay Cécile, akinek munkásságát ennyire szélsőségesen ítélnék meg: hol a Parnasszus legmagasabb ormán tündöklő írófejedelemnő volt, akit Corvin-koszorúval tüntettek ki (1930) és irodalmi Nobel-díjra terjesztettek fel (1937), hol pedig zsidógyűlölő, leszbikus nőstényördög ő, aki irodalmi megbecsülését is csupán irredentizmusának és antiszemitizmusának köszönheti. Klebelsberg Kunó kultuszminiszter felkérésére – középkori irodalmi emlékeink közül Szent Gellért életrajzának, Szent István Kisebbik és Nagyobbik Legendájának, Szent Imre herceg Legendájának és Szent István Intelmeinek művészi fordítását készíti el latin nyelvből. Halála után a Kőfaragó utcát, ahol született átnevezik Tormay Cécile utcának, és egy egész alakos szobrot emelnek a tiszteletére a Károlyi kertben, melyet azután állítólag Faludy György aktív közreműködésével döntenek le talpazatáról 1944-ben. A II. Világháborút követő fél évszázadban pedig még a nevét is sikerült szinte teljesen kitörölni az irodalomtörténetből, műveinek újbóli kiadását betiltották, sőt még a könyvtárak polcairól is levették. Leginkább épp ezen műve, a Bujdosó könyv miatt büntették így. A Bujdosó könyv megírását az első világháborús katasztrófa, az 1918-1919-es forradalmak, a rettenetes országcsonkítás, az apokaliptikus magyar sorstragédia átélésének élménye váltotta ki. Mint írta: "Én mások jajszava vagyok." Vagyis könyvében épp azon időszak saját élményekből táplálkozó, szubjektív leírásával, naplószerű feldolgozásával találkozhatunk, melynek megítélése mind a mai napig élénk és érzelmektől sem mentes viták tárgya, melynek tudományos igényű feltárása máig nem történt meg. A tudatos történelemhamisítás okozta torzkép kiigazításához még akkor is elengedhetetlen a Bujdosó könyv ismerete, ha nyilvánvalóan Tormay Cécile szemtanúsága is erősen szubjektív és ennélfogva olykor túlzásoktól sem mentes; még akkor is, ha sokan ma is bezúzásra ítélnék minden egyes példányát.
No comments:
Post a Comment