Paul Auster: A végső dolgok országában
„Erőteljes, enigmatikus, élénk képzelőerőre épülő, művészi történet... A pokol egyik legjobb modern leírása." – The Washington Post Anna Blume testvére eltűnt. Anna tudja, hova ment: egy városba, amely teljes zűrzavarba süllyedt. A testvére nyomába ered – vajon megtalálja? Auster korai regénye a nyugtalanító, távoli jövőben játszódik, egy olyan városban, amelynek lakói többségükben hajléktalanok. A szemétben turkálnak, élelmet és használati tárgyakat keresnek, ipar nincs. A kormányzat teljesen megfoghatatlan, nem biztosít semmit az embereknek, csak a korrupció letéteményese. Anna mocsokban és törmelékben gázol. Testvérének már több hónapja nyoma veszett; újságíróként érkezett a városba, talán még életben van, de lehet, hogy már nincs. Auster disztópiája zaklató képet fest arról a helyzetről, amelyben a társadalom teljesen szervezetlenné válik. Hogyan élhet túl az ember egy posztapokaliptikus közegben?
Bácsatyai Dániel: Bulcsú
Ha megkérünk egy külföldit, nevezzen meg néhány híres magyart, Bartók Béla, Karikó Katalin, Ligeti György, Neumann János, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc és mások mellett hiába várunk (Vér)Bulcsú nevére, pedig a honfoglalás és a kalandozások korszakának messze legismertebb magyarja volt. A latin Nyugat, a görög Bizánc és az arab Ibéria megmaradt forrásai egyaránt foglalkoznak vele. Nem véletlenül: számos nagyszabású és sikeres hadjárat vezetője volt Nyugat- és Dél-Európában, miközben a jó kapcsolatok érdekében a kontinens délkeleti határát jelentő Bizáncban megkeresztelkedett. Halála, vagyis kivégzése az augsburgi bukás után nem pusztán a hadjáratok végét jelentette, hanem az új életforma, a megtelepedett, adott határok között működtetett ország létrehozásának kezdetét.
Mindezekről és még számos izgalmas kérdésről, mint például a (Vér)Bulcsú név eredetéről, a kalandozások során vívott csatákról, a politikai manőverekről, egyszóval a 10. századi magyar és európai történelem egyik főszereplőjéről Bácsatyai Dániel, a korszak kutatója minden létező forrást összegyűjtött, megvizsgálta és összevetette őket, történészként, természetesen, végig ügyelve arra, hogy csak azt fogadja el tényként, ami a legtöbb forrásból bizonyítható. A végeredmény egy hiteles, érdekes és izgalmas olvasmány, a magyar történelem iránt érdeklődők számára igazi csemege.
Éric Fouassier: Okkult ügyek irodája
Párizs, 1830. A francia főváros még a júliusi forradalom sokkhatásától szédeleg. Az új uralkodó, Lajos Fülöp a rend helyreállításán dolgozik, ám a felfordulás kapóra jön a város mocskában tenyésző bűnözőknek. Mintha valamiféle sötét felleg borulna Párizsra, amivel a bűnüldözők korábban még nem találkoztak. A felvilágosodás nemcsak a tudomány virágkorát hozta el, hanem azokét is, akik a bűn zsoldjába szegődtek. Az új találmányokat a bűnbandák azonnal a maguk szolgálatába állítják, ami arra ösztökéli a karhatalmat, hogy különleges egységet hozzon létre a bűnesetek felderítésére. Valentin Verne, a rendőrprefektus első főosztálya második alosztályának nyomozója nemcsak a bűn üldözésében jeleskedik, hanem a kémia és az orvostudomány lelkes tanulmányozója. Az ifjú detektív ideális jelölt a kiemelt ügyekkel foglalkozó Közbiztonsági Brigádba, ahol az új rezsimet fenyegető különös haláleseteket kell felderítenie. Verne-nek azonban megvannak a saját titkai. Megszállottan üldözi apja nemezisét, Párizs egyik legfélelmetesebb bűnözőjét, akinek pusztán az álnevét ismeri: a Vikárius. Ám a rejtélyes halálesetekbe egyre mélyebben belebonyolódó nyomozónak arra is rá kell jönnie, hogy a vadász könnyen prédává válhat, és a modern tudomány racionalitása nem nyújt választ mindenre.
Robinson Henry Morton: A bíboros
Több szerző kijelenti előszavában, hogy szereplői sem élő, sem halott emberekhez nem hasonlítanak. Bár ilyen kijelentést néhány szereplőmmel kapcsolatban én is tehetnék, de „A bíboros" Stephen Fermoyle-jéről nem merném állítani, hogy csupán a fantáziám szülötte. Inkább azt kell mondanom, hogy mindazokból a papokból van benne valami, akiket valaha ismertem – és főleg azokból, akik a papi hatalmukkal és működésükkel titokzatos jelet hagytak ifjú lelkemen.
Könyvem, „A bíboros" nem hírverés az Egyház mellett, vagy ellen. Határozottan kijelenthetem, hogy nem akar teológiai tanulmány vagy történelmi mű lenni. Egyszerűen csak kitalált regény, aminek cselekményét olyan valaki szövögette, aki figyeli a világot és – minden bennünket érő baj ellenére is – hisz abban, hogy e széles nagyvilágban hit, remény és szeretet tölti be a jóakaratú emberek lelkét.
„Erőteljes, enigmatikus, élénk képzelőerőre épülő, művészi történet... A pokol egyik legjobb modern leírása." – The Washington Post Anna Blume testvére eltűnt. Anna tudja, hova ment: egy városba, amely teljes zűrzavarba süllyedt. A testvére nyomába ered – vajon megtalálja? Auster korai regénye a nyugtalanító, távoli jövőben játszódik, egy olyan városban, amelynek lakói többségükben hajléktalanok. A szemétben turkálnak, élelmet és használati tárgyakat keresnek, ipar nincs. A kormányzat teljesen megfoghatatlan, nem biztosít semmit az embereknek, csak a korrupció letéteményese. Anna mocsokban és törmelékben gázol. Testvérének már több hónapja nyoma veszett; újságíróként érkezett a városba, talán még életben van, de lehet, hogy már nincs. Auster disztópiája zaklató képet fest arról a helyzetről, amelyben a társadalom teljesen szervezetlenné válik. Hogyan élhet túl az ember egy posztapokaliptikus közegben?
Bácsatyai Dániel: Bulcsú
Ha megkérünk egy külföldit, nevezzen meg néhány híres magyart, Bartók Béla, Karikó Katalin, Ligeti György, Neumann János, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc és mások mellett hiába várunk (Vér)Bulcsú nevére, pedig a honfoglalás és a kalandozások korszakának messze legismertebb magyarja volt. A latin Nyugat, a görög Bizánc és az arab Ibéria megmaradt forrásai egyaránt foglalkoznak vele. Nem véletlenül: számos nagyszabású és sikeres hadjárat vezetője volt Nyugat- és Dél-Európában, miközben a jó kapcsolatok érdekében a kontinens délkeleti határát jelentő Bizáncban megkeresztelkedett. Halála, vagyis kivégzése az augsburgi bukás után nem pusztán a hadjáratok végét jelentette, hanem az új életforma, a megtelepedett, adott határok között működtetett ország létrehozásának kezdetét.
Mindezekről és még számos izgalmas kérdésről, mint például a (Vér)Bulcsú név eredetéről, a kalandozások során vívott csatákról, a politikai manőverekről, egyszóval a 10. századi magyar és európai történelem egyik főszereplőjéről Bácsatyai Dániel, a korszak kutatója minden létező forrást összegyűjtött, megvizsgálta és összevetette őket, történészként, természetesen, végig ügyelve arra, hogy csak azt fogadja el tényként, ami a legtöbb forrásból bizonyítható. A végeredmény egy hiteles, érdekes és izgalmas olvasmány, a magyar történelem iránt érdeklődők számára igazi csemege.
Éric Fouassier: Okkult ügyek irodája
Párizs, 1830. A francia főváros még a júliusi forradalom sokkhatásától szédeleg. Az új uralkodó, Lajos Fülöp a rend helyreállításán dolgozik, ám a felfordulás kapóra jön a város mocskában tenyésző bűnözőknek. Mintha valamiféle sötét felleg borulna Párizsra, amivel a bűnüldözők korábban még nem találkoztak. A felvilágosodás nemcsak a tudomány virágkorát hozta el, hanem azokét is, akik a bűn zsoldjába szegődtek. Az új találmányokat a bűnbandák azonnal a maguk szolgálatába állítják, ami arra ösztökéli a karhatalmat, hogy különleges egységet hozzon létre a bűnesetek felderítésére. Valentin Verne, a rendőrprefektus első főosztálya második alosztályának nyomozója nemcsak a bűn üldözésében jeleskedik, hanem a kémia és az orvostudomány lelkes tanulmányozója. Az ifjú detektív ideális jelölt a kiemelt ügyekkel foglalkozó Közbiztonsági Brigádba, ahol az új rezsimet fenyegető különös haláleseteket kell felderítenie. Verne-nek azonban megvannak a saját titkai. Megszállottan üldözi apja nemezisét, Párizs egyik legfélelmetesebb bűnözőjét, akinek pusztán az álnevét ismeri: a Vikárius. Ám a rejtélyes halálesetekbe egyre mélyebben belebonyolódó nyomozónak arra is rá kell jönnie, hogy a vadász könnyen prédává válhat, és a modern tudomány racionalitása nem nyújt választ mindenre.
Robinson Henry Morton: A bíboros
Több szerző kijelenti előszavában, hogy szereplői sem élő, sem halott emberekhez nem hasonlítanak. Bár ilyen kijelentést néhány szereplőmmel kapcsolatban én is tehetnék, de „A bíboros" Stephen Fermoyle-jéről nem merném állítani, hogy csupán a fantáziám szülötte. Inkább azt kell mondanom, hogy mindazokból a papokból van benne valami, akiket valaha ismertem – és főleg azokból, akik a papi hatalmukkal és működésükkel titokzatos jelet hagytak ifjú lelkemen.
Könyvem, „A bíboros" nem hírverés az Egyház mellett, vagy ellen. Határozottan kijelenthetem, hogy nem akar teológiai tanulmány vagy történelmi mű lenni. Egyszerűen csak kitalált regény, aminek cselekményét olyan valaki szövögette, aki figyeli a világot és – minden bennünket érő baj ellenére is – hisz abban, hogy e széles nagyvilágban hit, remény és szeretet tölti be a jóakaratú emberek lelkét.
No comments:
Post a Comment