Első megjelenése után egy csapásra negyvenkét nyelvre fordították le a titokzatos, rejtőzködő író nem kevésbé titokzatos könyvét. Nagyon hamar lett világsiker Jean-Baptiste-Grenouille története, aki a XVIII. század Franciaországának többi zseniális szörnyetegével, de Sade-dal, Fouchéval, Bonapartéval ellentétben korántsem azért merült feledésbe, mert kevésbé öntelt és gátlástalan volt, mint azok, hanem mert zsenialitása és egyetlen becsvágya olyan területre korlátozódott, amely nem hagy nyomot a történelemben: a szagok illékony birodalmára. Grenouille az illatok zsenije volt, számára a világ nem színeket, fényt, valódi, megfogható és látható dolgokat jelentett, hanem szagok kavalkádját. S mert ez a furcsa, a XVIII. századi Párizs legbűzösebb pontján, a Halpiacon született lény már eszmélésétől fogva a tökélyre, a művészi tökélyre törekedett, egy igazi, zseniális művészhez méltó kitartással hozza létre a művet, a világ legtökéletesebb parfümjét. S mert saját magának, miként a Sátánnak, semmiféle szaga nincs, ezzel a parfümmel akarja behinteni magát, hogy mindenkinél különb legyen, hogy mindenki szeresse, hogy illata révén ő is hasonlatos legyen a többi emberhez. Hogy e parfüm előállításához fiatal lányok lenyúzott bőrének az illateszenciája szükségeltetik, az egyáltalán nem zavarja Grenouill-t: huszonöt ártatlan lány meggyilkolásával megszerzi magának a szükséges illatanyagot. Ezt a hátborzongató történetet a szerző olyan sátáni ügyességgel adja elő, hogy szinte eldönthetetlen, mit is olvasunk tulajdonképpen: példabeszédet a zsenialitásról, a művészi tökély áráról, a magányról, a kivetettségről, a bűn lényegéről, vagy pedig dermesztő horrort.
No comments:
Post a Comment