A történet ezúttal nagyon egyszerű: az itt még alig 21 éves Atto Melani mesterével, egyben riválisával és több itáliai zenésszel érkezik Párizsba, Mazarin bíboros kérésére. A tervezett nagyszabású opera előkészületei közben azonban baleset történik s Melani mestere csaknem az életével fizet. A gyanú Attóra terelődik, s az elbeszélő vizsgálódása közepette egy, jelen balesetnél sokkal messzebbre mutató összeesküvés körvonalai rajzolódnak ki.
Járt utat, járatlanért el ne hagyj: a szólás ezúttal több mint igaz. A mesélő ezúttal Melani pártfogója, aki a korábbi regényekhez hasonlóan ismét névtelen, ellenben éles eszű. A történet azonban most jóval nagyobb időszakot ölel át a már megszokott 10 nap helyett. A szerzők ideológiája a Möbius-tetralógiáról kicsit sántít: élünk a gyanúperrel, hogy csak ügyes marketingfogásról van szó; emellett a csattanó közel sem olyan hatásos, mint ahogy a fülszöveg ígéri. Ezt leszámítva az Intrika szórakoztató darabja az Imprimatur-sorozatnak, s ami talán még fontosabb: önállóan – vagy akár elsőként – is „fogyasztható”, így különösen ajánlott azoknak, aki csak most kapcsolódnak be a regényfolyamba.
No comments:
Post a Comment