A ma már legendás Emmanuelle először 1959-ben jelent meg egy obskurus párizsi kiadónál, álnéven. Azóta számtalan változatban kering, több filmváltozat, videokazetta, folytatás készült belőle, s mind a mai napig cseppet sem vesztett aktualitásából: tavaly jelent meg a Laffont kiadónál az első teljes és véglegesnek tekinthető változat. Harminc éve tart tehát az Emmanuelle diadalmenete, s a könyv méltán nyerte el „az évszázad erotikus regénye” címet. A minden eddigi rekordot megdöntő példányszám persze nem magyarázható pusztán az erotikával: kellett hozzá egy remekül megrajzolt nőalak, Emmanuelle, a maga „erotikái zsenialitásával”, kellett egy másik izgalmas, markáns figura, az olasz Mario, aki lázadó-felszabadító szónoklatait végül tettekkel igazolja, s végül, de nem utolsósorban, kellett egy jó tollú szerző (akit történetesen szintén Emmanuelle-nek hívnak), aki nagyon ravasz szerkesztésmóddal tartja ébren az olvasó érdeklődését: az erotika végig ott lebeg a levegőben, mindig történhet valami, de sokszor mégse történik semmi – aztán a legváratlanabb pillanatokban csap föl, mindig meglepetésszerűen, mindig elemi erővel.
No comments:
Post a Comment